Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat 2015

Kótaj Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve 2015. évre meghirdeti a

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

felsőoktatási hallgatók számára.

 

Kótaj Község Önkormányzata az elmúlt évekhez hasonlóan idén is feladatának tekinti, hogy minden lehetséges módon támogatást nyújtson azoknak a fiataloknak, akik felsőoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat. Ezért az Önkormányzat sok éves hagyományát folytatva ebben az évben is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez, melynek célja a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása. Jelen pályázati kiírás a 2014/2015. tanév második, és a 2015/2016. tanév első félévére vonatkozik, tehát összesen 10 tanulmányi hónapon keresztül jelent segítséget a felsőoktatásban tanuló diákoknak, és azőket támogató családoknak.

Ösztöndíjpályázat:

Az ösztöndíjpályázatra azok a Kótaj Község illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

 

Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben vesz részt; a Magyar Honvédség és a fegyveres szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója; aki doktori (PhD) képzésben vesz részt; illetve az a tanuló aki kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban

 

A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:

https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx

 

A regisztrációt követően a pályázók maguk rögzítik adataikat az EPER-Bursa rendszerben- a megadott adatokért a továbbiakban teljes büntetőjogi felelősséget vállalva. A személyes és pályázati adatok ellenőrzését és feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes (1 db a felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti hallgatói jogviszony igazolás a 2014/2015. első félévéről; igazolás a pályázó, és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről; a pályázó személyi igazolványának és lakcím kártyájának fénymásolata). A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül.

Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati évben regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe.(Amennyiben jelszavukat elfelejtették, az “Elfelejtett jelszó” funkcióval kérhetnek új jelszót.)

 

A pályázat rögzítésének és az önkormányzatokhoz történő benyújtásának határideje:

2014. november 7.

 

Bővebb információ és tájékoztatás, valamint a pályázói elérési pont az EPER-Bursa rendszerhez az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján található

http://emet.gov.hu/bursa-hungarica

 

Pályázói felhasználói kézikönyv a http://www.emet.gov.hu/hatter_1/bursa_hungarica2/ , valamint a www.kotaj.info oldalról tölthető le. Ugyanitt megtalálható a részletes pályázati kiírás is. További információ és segítségkérés az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Bursa Hungarica (06-1) 795-5600 telefonszámon, illetve Kótaj Község Polgármesteri Hivatala (06-42) 208-300 számon kérhető.

 

Minden tanulónak sikeres pályázást kívánunk!

 

Orosz Mihály

Kótaj polgármester

 

Bursa Hungarica pályázati kiírás:

 

Felhasználói kézikönyv pályázóknak:

Az fájlok megnyitásához PDF olvasó megléte szükséges. Amennyiben nem tudod megnyitni a fájlokat abban az esetben kérjük erre alinkre kattintva töltsd le és telepítsd fel a legújabb verziót!

Copyright © 2016-2017 Kótaj Infó All rights reserved.
This site is using the Desk Mess Mirrored theme, v2.5, from BuyNowShop.com.

Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. További információ.

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezár